Hitelesítve :)

Pénteken jó nap volt :)

Reggel voltunk a gyámhivatalba aláírni a papírokat, hát kezdődött azzal, hogy rossz helyre mentünk, így elkéstünk, utánna ellenőrizni kellett az adatokat, a nevemet elírták, azaz megtoldották egy Alízzal :) Hát......tényleg lehet nem ez lehet a mi utunk, nagyon "kalandos volt" ez a másfél év mire ide eljutottunk :) De aláírtuk, így a héten várhatjuk a határozatot :)

Utánna elmentünk a Donorral a közjegyzőhöz. Érdekes milyen sok mindenbe nyilatkozni kell (hogy a férjemmel nem vagyunk vérszerinti rokonok, a babát/babákat sajátunként fogadjuk el...stb)Nagyon aranyos és érdeklődő volt a közjegyző, mondta ilyen papírt még soha nem csinált és reméli szerencsét hoz és mindenképp szóljunk neki hogy miujság :)
Aláírtuk és mikor kijöttünk én csak álltam és folyt a könnyem, egyszerően nem hittem el hogy ez is megvan és olyan szép simmán haladunk a cél felé :)

Tudom nagyon messze vagyunk még, de nekem ez hatalmas dolog :)
Boldog vagyok :)

Kaáliban jártunk

Múlt héten megvolt az "első útunk" a Kaáliba, levették a szükséges vért, most megint várunk, újra március végén megyünk :)

Olyan megható volt, nem volt időpontunk a Doktornőhöz, mert majd márciusban pontosítunk személyesen, akkor derül ki a kezdés időpontja is (Viki - aki ott nővér segített letisztázni mindent - örök hála neki ezért is és sok mindenért :)), de találkoztunk a recepciós pultnál, váltottunk pár szót, majd odalépett a Donorhoz, bemutatkozott és azt mondta "nagyon köszönünk mindent" és megsimogatta :) Drága volt :)

Most pénteken meg megyünk közjegyzőhöz, hogy hitelesítsük a szándékunkat a petesejtdonációval kapcsolatban és a gyámhivatlba ....

Közben ugye haladna az örökbefogadás vagy mégse?
Már kezdem én is azt hinni, hogy talán tényleg nem a mi utunk ez? (eddig elkeveredtek a papírjaink, az orvos elfelejtette visszaküldeni, a pszichológus lehagyott feladatot......stb)

De ugye már megvan minden papír, én kb 1,5 hónapja elküldtem a tanfolyami tanusítványt és ugye leegyeztettük, hogy küldi tovább a gyámhivatalba, mondtam is hogy jó, mert Robi megy Svájcba 1,5 hónapra és addig le szeretnénk zongorázni:)
Tegnap (gondolván, hogy az anyagunk már rég ott pihen ) felhívtam a gyámhivatalt.....Papír még sehol...Na szép, ujra telefon a helyi Tegyeszbe, hogy hahó, ébresztő.............
Végül pénteken megyünk a gyámhivatalba és remélhetőleg 30 nap múlva érvényes határozatunk lesz :)

Közben hoztam egy nehéz döntést, de biztos így kell ennek lennie, májustól nem dolgozom, csak és kizárólag arra koncentrálok, hogy a Donornak a lehető legtöbb segítséget megadjam és nem utolsó sorban nekem most a legfontosabb feladatom/feladatunk még mindig az, hogy én édesanya a párom meg édesapa legyünk.

Most először csinálom így, de úgy gondolom ez sokkal nehezebb "munka" lesz, mint bárhol máshol, bármi.......

Donor egy kicsit másképp

Gondoltam írok egy keveset a donor petesejtes lombikről, de nem orvosi szemszögből, hanem csak az enyémből :)
Nálunk a szűk család / barátok tudják, hogy mire készülünk, de hogy ki a donor azt nem, az marad egész életre a mi "kis" titkunk :)
Nemcsak orvosilag, fizikailag egy nagy kihívás ez, hanem lelkileg is:

Vegyes érzések vannak bennem...

Egyrészről nagyon nagy lehetőségnek tartom, hogy kaptunk az élettől még egy icipici reménysugarat arra , hogy én is/ mi is átélhessem / átélhessük és aktív részese / részesei lehessek/ lehessünk a kilenc hónapnak.
Másrészről tele vagyok kétségekkel, kérdésekkel és nyomom el magamban a reményt, nehogy nagyot esek, mert félek a felkeléstől. Már annyiszor fel kellett állnom, hogy egyre nehezebb.... De közben bízni akarok, hinni hogy hamarosan vége a mi utunknak.

Félek, hogy hogy fogjuk megoldani a kezelést. Eddig magamért feleltem, de ez most változik, mi lesz ha nem ugy reagál, mi lesz ha nem bírja a kezelést, mi lesz ha..... és csak tódulnak a kérdések.
Mi lesz ha ez sem segít és végleg fel kell adni...., hogy fogjuk azt túlélni, hisz még ilyen közel sosem voltunk a végéhez bárhogyis alakuljon.

És milyen érdekes, csak aki nagyon közel áll hozzám, nem még ez nem is igazán jó szó, hanem aki tényleg ismer és átélte velem át akarta érezni velem az elmúlt 6 évet, az érti meg hogy min megyek keresztül, másnak ez olyan természetes (családon belül), mintha azt momdanám, hogy megittam 5 l vizet, megyek pisilni........

Közben elkezdtem felkészülni (igen így írom, mint egy vizsgára): vitaminokat szedek, odafigyelek az étkezésemre, heti 2x mozgok....stb.

Igen tudom, kicsit nevetséges, de ugy vagyok vele, hogyha tudom hogy mindent megtettem, talán könnyebb elfogadni bármi is jön.....