Egyszerűen nem jöttek a szavak.....

Nagyon nagyon rég jelentkeztem, pedig sokszor megnyitottam, hogy bejegyzés, írok és mégse tudtam írni, csak bámultam a monitort, de nem jöttek a szavak.

A kivizsgálások megvoltak :

 - clamidia, mikoplazma és társai vérből és kenetből : negatív

 - méhtükrözés: tökéletes , sőt mondhatni csudaszép méh

 - glutén, búza, rozs érzékenység: negatív

 - cukor, inzulin: hibátlan

 - tejcukor : negatív

 - helikobakter vizsgálat: negatív

 - rákszűrés: P2, bacivizgálat: negatív

 - immunólógia: negatív, refencia értéken belüli eredmények: kiválóak

 - leiden mutáció: negatív

 - genetika: negatív

 - pajzsmirigy : tökéletes

 - 3 napi hormonsor: teljesen jó

Semmit, de tényleg semmit sem találtak a kivizgálások során, ami számomra hatalmas csalódás volt. Én újra el kezdtem hinni benne, hogy meglesz a "hiba", de nem és újra kezdetét vette a már annyiszor átélt

szomorúság, könny, fájdalom, kattogás, kérdések.............. Kapaszkodom férjembe, családba, barátokba, de úgy érzem süllyedek.

Valahogy így gondolom:

" Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott"

Fel kell ismernem, nem bírom tovább folytatni, túl sok volt a 6év, a 11 lombik, 5 műtét, a rengeteg kivizsgálás, a számtalan híresebbnél híresebb professzor és a rengeteg (közel 4 millió) pénz. Eredménytelenül......
Hétvégén "nyaralni" voltunk , 1 napra Hajdúszoboszlón, mert többre nem futotta.(és ez már így megy 6 éve)..és egyre csak az járt ott a fejembe, hogy megéri ilyen áron, hogy testileg lelkileg és anyagilag tönkreteszük magunkat????

Nem, nem éri meg, és akkor értettem meg ez így nem mehet tovább, mert belepusztulunk. Annyira hittem a vizsgálatokba, hatalmas csalódás volt hogy semmit de semmit nem találtak, újra hittem és jól pofára estem. Nehéz, nagyon nehéz de el kell fogadnom, csak most ugy érzem belehalok....:(

Megnyugvást nem jelent, mert ezzel sajnos csak együtt lehet élni, de az űr megmarad. Mindig azt hittem hogy könnyebb lesz a feladás, de sajnos nem. Olyan nehéz szembenézni, hogy a várandóságot soha nem fogom átélni, érezni őt a szívem alatt és boldogan hátradőlni hogy a szerelmünk beteljeedett....

De remélem a mi szívszerinti kisbabánk hamarosan kiválaszt minket és azt a szeretetet ami bennünk van, tovább adhatjuk neki és egy gyönyörű életet biztosítunk........

Találkozás...

Július 02.-én megvolt a találkozás Krizsa doktorral :)
Szokás szerint egy tünemény volt, kedves, empatikus...és még sorolhatnám.

Kiírt egy csomó vizsgálatot, amik még hiányoznak és mi ugy döntöttünk megcsináltatjuk. Sokat beszélgettünk a dokival kérdezte, hogy hogy birjuk nincs e fogytán ez erőnk illetve a pénztárcánk.

De sajnos nagyon (mindkettő), de mit tud az ember tenni, lemond minden másról csakhogy ezek meglegyenek, mert hátha. Nehezíti a helyzetet, hogy ahol én lakok semmit nem lehet megcsináltatni, Pestre kell feljárni kb hetente és így a vége a vizsgálatoknak kb. 250. 000,-Ft, de nem tehetek róla (vagy igen) mindennél jobban akarom most ezt, hogy meglegyenek. Hátha találnak valamit, amiért eddig nem tudott megtapadni a baba/babák.
Olyan vagyok néha mint egy fuldokló az utoló szalmaszálig kapaszkodok vagy csak ez kell a folyamatos elengedéshez nem is tudom.

Egyenlőre lombikről szó sincs, az eredmények függvényében döntünk közösen, mi hárman.

Hol a határ?

Szóval összekapom magam és írok pár sort a jövőről....
Én úgy gondolom, alapvetően az élet összes területén, hogy nem lehet olyan cél, amire a párkapcsolatunkat, vagy az életünket engedni szabad, hogy rámenjen.
Addig szabad bármiért is harcolni, amíg azt érezzük, hogy a harc által nem vesztünk sokat, lehetőleg semmit.

Igen, vannak párok, akiknek 5 sőt akár 15 lombik után sem sikerül... valamiért...
de úgy gondolom, mindenkinek meg kell találni azt az utat, amivel kiegyensúlyzott tud maradni, amivel nem törik össze, amivel ÖNMAGA tud lenni.

Ez a lényeg. Hogy az összes harcunk során, amit megvívunk, legyen az egy baba, egy hőn áhított állás, egy ház, egy nyaralás, egy jó beszélgetés... vagy bármi.... magunk tudjunk maradni.
Mert az életben MI vagyunk a lényeg, az összes többi mellékes. Ha mi önmagunk tudunk maradni, és nem vállalunk fel olyat, amiről azt érezzük, hogy teljesen mellszélességgel nem tudjuk vállalni, akkor nem vesztettünk semmit... akár 5 lombik után sem.

Emellett nem szabad a nyitottságot elveszíteni, a más lehetőségek irányába. Nem szabad mindig csak és 1 irányba nézni, mert akkor nem vesszük észre azt, hogy lehet, hogy van más út is arra, hogy elérjük a BOLDOGSÁGOT. Hiszen az egészben ez a lényeg.
Nem azt mondtam, hogy a hőn áhított célért nem szabad mindent megtenni... de nem szabad mindent annak alárendelni, mert akkor vesztjük el önmagunkat.
Már nem érzem azt, hogy vége mindennek, ha nem lehet gyerekem (s ez nem jelenti azt, hogy nem vágyok rá, mindennél jobban)
Azzal is egyetértek, hogy ez csak úgy megy, ha két ember vállvetve küzd együtt, ha egy kicsit is hiba van a kapcsolatban, akkor ez nem megy,
Szerencsére a Jóisten engem is egy fantasztikus férjjel áldott meg. Ez nagyon sokat segít.
És a hitem is segít nagyon sokat.

Tudom, kicsit filozofikus, de alapvetően így érzek sok mindennel kapcsolatban.

Nem hiszek viszont feltétlen abban, hogy mindenkinek megvan az életben a feladata illetve valamit tanítani akar az élet, mert ugy gondolom egy meddőnél sokkal összetettebb dologról van szó......(mert az élet nem egy hanem számos területén szembe kell néznie a reménytelenséggel, a kiszolgáltatottsággal, a megaláztatottsággal és még sorolhatnám, ha nem is közvetlenül, hanem közvetve)

Még egy gondolat és ezzel szinte mindent elmondok:  azzal szerencsére soha nem kell szembenéznem, hogy nem lesz közös babánk, mert lesz, csak még nem tudjuk, hogy készülődik a szívem alatt hordom majd vagy a szívembe:)

---

Merengés

Én bevallom nektek, kezdem feladni.
Belefásultam, elfáradtam, 6 éve ez tölti ki az életem, nem is éltem még,úgy érzem az egész életem csak babáért folyó küzdelmekből állt/áll.
Ha valaki bejelenti, h. kismama, akkor összeszorul a torkom és ordítani tudnék, annyira fááááááááj a hiány........
Miért ad a sors annak gyereket aki lökdösi az utcán és ordít vele és láthatóan semmi türelme a gyermekéhez. Miért ad gond nélkül az etnikumnak hatot-hetet? Vagy miért ad annak aki megfojtja és kukába dobja vagy jobb esetben kiteszi valami forgalmas épület elé? És miért nem ad nekünk, akik alig várjuk, hogy szeretetben, békében felnevelhessük, törődhessünk vele, megtanítsuk mindenre amitől szerintünk különleges emberré válhat?! Miért nem ad? Hol a probléma? Hol?

Ha tudnám az okát... Képtelen vagyok elhinni, hogy annyira szeretjük egymást és olyan jól megvagyunk (több mint 11 éve) hogy ebből a szerelemből ne szülessen gyerek. Nem lehet az, hogy én ne szülhessek a páromnak gyereket!!! Folyton az játszódik le,hogy miért nem tudjuk a szerelmünket kézzelfogható módon másoknak is megmutatni, miért nem lehet egy kisbabánk ami a mi mindenünk lenne....
A legnagyobb ajándékra várunk, aki kitöltené ezt a nagy nagy űr a lelkünkben,hogy végre anya/apa lehessünk mi is.
Az egészben még az a rossz, hogy tudatosult bennem ez csak kettőnkek fáj, a többiek igen sajnálják, de mindenkienek megy tovább az élete, mi meg ittmaradunk magunknak várva hogy talán egyszer eljön az a pillanat amit olyon nehéz kivárni.

Bennem az iszonyatos tehetetlenség tombol, egyszerűen ez egy olyan dolog amit próbálunk de nem tudunk irányítani,mert a természet nagyon erős és ő dönt.

Nekünk csak a remény és az iszonyatosan nagyon nagy akarás maradt......

"A paraszt és a csacsi
 
 Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át
 szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is
 tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis
 ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek
földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és
rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy
a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!
 
 Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból
 kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden
 probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából
 van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj
 egyet feljebb."

Transzfer utáni napok

Gondoltam leírom, hogy is volt most a transzfer után:

Hétfőn megkaptam az embriókat és volt 3 nyugis napunk, majd eljött az Et+4, mikor délelőtt mentem a mosdóba dőlt belőlem a vér, iszonyúan görcsöltem , még össze is hánytam magam. 3 nospával úgy ahogy enyhült. Hívtam a dokit, nem tudta mitől lehet (elvileg nem jöhetett meg, mert az esztrofemet szedek), fekvés és szájon át kell tovább szedni az utrót...teltek a napok, a görcsök megmaradtak és a vérzés is.
Eljött az Et+8 teszt nélkül tudtam, hogy nem sikerült...mindig megérzem, és akárki akármit mond igen már ez volt a 11 beültetésem és ismerem a sikertelenséget, tudom hogy mi hogy zajlik a szervezetemben, sajnos :(
Et+9 vérzés még mindig jelen, bár a görcsök enyhültek. Egyeztettem újra a dokival és úgy döntöttünk elmegyek vérvételre Et+11kor ,mert addigra a vérből már mutatható a hcg, ha van....
Mint ahogy sejtettem eredmény 0....

Hát röviden ennyi........szörnyű volt ez a másfél hét, azt hittem mint fizikailag mint lelkileg beledöglök...ilyen szempontból örülök hogy vége......

Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogy élem túl a rám váró hónapokat........, mert tisztába vagyok vele, hogy pl újabb karácsony vár ránk kettesben.....

(július 2 megyünk a Kaáliba, 2-3 órás élbeszegetésre (dokival+embriológussal), akkor tudom meg hogy milyen vizsgálatok hiányoznak még és ennek függvényében mondjuk ki a végét..)

Nem maradtak velem....

Újra itt, sajnos nem azokkal a hírekkel amiket szerettem volna, hanem a szokásossal, nem sikerült....
Hogy mit érzek, nem is igazán tudom elmondani, nem csak a fájdalom miatt, hanem mert olyan üres vagyok, nem értem a Jóistent miért nem szeret ennyire minket.....de azt tudom, hogy nem fogom feladni....

Mikor mondtam anyukámnak, hogy nem sikerült a következőt mondta:
"Hidd el,vár valaki Téged is az alagút végén....." 

Transzfer

Egy 8 és egy 6 sejtes kismanó a pocakban :)
2 hét és minden kiderül......

Egyszer egy gyermek megszületni készült, és így szólt az Istenhez:
"Azt beszélik..., holnap leküldesz a Földre, de hogyan fogok élni ott, hisz kicsi és védtelen vagyok?"
Isten azt válaszolta:
"A sok angyal közül kiválasztottam neked egyet, aki várni fog téged és vigyázni rád."
"De itt a Mennyországban nem csinálok mást, csak énekelek és mosolygok.
... Erre van szükségem, hogy boldog lehessek" - mondta a gyermek.
Isten így felelt:
"Az angyalod mindennap fog énekelni neked. És érezni fogod a szeretetét, és boldog leszel."
"És hogyan fogom megérteni az embereket, ha nem értem a nyelvüket?" - kérdezte a gyermek.
"Az könnyű! Az angyalod meg fogja tanítani neked a legszebb és legédesebb szavakat, amiket valaha is hallani fogsz, és az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog tanítani beszélni" - válaszolta Isten.
A gyermek felnézett Istenre és így szólt:
"És mit fogok tenni, ha veled akarok majd beszélni?"
Isten rámosolygott a kisdedre és azt mondta:
"Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet, és megtanít imádkozni."
A gyermek kissé szomorúan folytatta:
"Úgy hallottam, hogy a Földön rossz emberek is vannak. Ki fog engem megvédeni tőlük?
Az Isten megölelte a gyermeket és azt válaszolta:
"Az angyalod óvni fog téged akkor is, ha az az élete kockáztatásával jár."
A gyermek elszontyolodva nézett maga elé és így szólt:
"De mindig bánatos leszek, mert nem láthatlak téged."
Isten ismét megölelte a gyermeket:
"Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja mutatni, hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én mindig melletted leszek."
Ekkor, bár nagy békesség volt a Mennyben, már hallani lehetett a földi hangokat. A gyermek sietve kérdezte:
"Istenem, ha most mennem kell, kérlek, áruld el nekem az angyalom nevét!"
És ekkor Isten így válaszolt:
"Az angyalod neve nem fontos. Egyszerűen így fogod hívni: Édesanya!"

 

Remélem készülődnek ......hisz jobbat ugyse tudok, csak hinni és bízni :)