Olyan furcsán érzékeny, máskor üres lelki állapot uralkodik rajtam... tulajdonképpen már elég régen, egész attól , hogy az utolsó lombik sem sikerült:(
Előszöris leszögezném, hogy továbbra is örülök mindenki sikerének és boldogságának, és változatlanul nem irigylem senkitől azt ami megadatott neki, sőt...., de változattlanul utálom az olyan embereket, aki ezt a hatalmas csodát nem becsülik meg, mert ez valóban csoda és én még mindig a MI saját csodánkat várom:)
Sokszor tűnődöm, hogy én mit követhettem el hogy ezt érdemlem és meddig ver még a sors.....Vagy lehet hogy hálát kéne adnom , azért ami van és nem kellene folyton követelőzni...De olyan nagy kérés ez, nem szenvedtünk, harcoltunk már eleget, még mindig arcon csap a sors....
Ujabb fordulat következett a mi kis törénetünkben...egyenlőre áll az örökbefogadás, mert Robi azt mondta, nem akar a tanfolyamon részt venni márciusba, idő kell neki, én álltam és bólogattam, de közben a szivemből egy darab megint letört, persze persze ez lehet hogy csak idő kérdése és változni fog, de erre sincs garancia, semmire sincs :((
Vannak időszakok, mikor akár 4-5 nap is eltelik úgy, hogy nem sírok, és minden olyan normálishoz kezd közelíteni, tervezgetek, álmodozok... Aztán egyszercsak minden előjel nélkül rám tör a mélypont ismét, és 2-3 nap sírás, nyomott hangulat jön megint :(
Tudom a lelkem romokban, csak nem akarok tudomást venni róla, vagy várom hogy valami csoda folytán felébredjek, közben célokat kell keresnem, hogy lekössem magam....csakhát nincs más célom, csak hogy végre boldog legyek és a mi kiscsodánk megérkezzen :)
„Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése