Hogy miért kezdtem el, talán azért mert már nem bírom "egyedül" feldolgozni, ki kell azt a sok fájdalmat, hamis reményt írnom magamból, amin keresztül mentem...
5,5 év, igen ennyi ideje próbálok meg álmodni, de valahogy mindig felébredek... a küzdelem folytatódik.
Ennyi ideje szeretnénk kisbabát, ennyi ideje járunk orvostól orvosig, ennyi ideje hiszük azt hogy igen nekünk is sikerülhet, de egyre reménytelenebbül.
7 teljes lombikon és 3 fagyasztott beültetésen vagyunk túl és semmi, még kósza remény sem hogy valaha is lesz egy kisbaba, aki minket fog választani...
Kiábrándító, dehát ez van. Az élet (sajnos ) nem áll meg, és mi folytatjuk a harcot, nem adhatjuk fel!!!
Tehát ez a blog a harcról és kitartásról fog szólni, és remélem egyszer a siker szó is szerepel majd benne......
Szia Ancsi!
VálaszTörlésMost találtam rád, még nem sikerült végigolvasnom a blogodat!Mi is több mint 5 éve küzdünk, bízunk reménykedünk, keseredünk!
Nálunk sem volt még soha egy halvány reménysugár sem!Remélem egyszer nektek is nekünk is megadatik a csoda!Addig is kitartás!
Bízni és bízni....
Üdv, Edina
Nagyon aranyos vagy, én is viszont kívánom nektek :)
VálaszTörlés